Zágrábra úgy zuhog a fény, mint jobb sorsú országok nagyvárosaira ősz idején az eső, és ez a kozmikus világosság mintha megolvasztaná a fák lombkoronáját: csorgatott méhviasz-szálak módján folynak alá a zölddel szegett ágak, míg egészen a földet súrolják. Máskor a kínai cseresznye élénkségével és eleganciájával fordulnak a nap felé, bimbóik előkelősködő éttermek fogásait körítő krumplirózsákra, és egyéb, zöldségekből faragott virágszerűségekre emlékeztetnek. Hetven nyestbőrért lehet már ilyesfajta étkekhez jutni, tudják, nagy tányéron kis semmi, mindez leöntve valami mártással, amihez hasonlót egyszerűségben nevelkedett őseink előrelátóan már a szájukba sem vennének, „jó lesz az a Burkusnak, öntsd a többihez!”.