Tekintve, hogy holnap hazamegyek, már semmi értelme nem lenne tovább írni a North Park blogot.

A könyvváltozat hamarosan a boltokban, DVD-n extra hányós/konyhában kiabálós videókkal megrendelhető, a hűséges olvasókat pedig már most megajándékozom ennek a csodálatos installációnak a képével, melyet fáradtságos munkával sikerült felépítenem a szobám polcának tetejére az elmúlt hónapok emlékeiből, benne névrokonom, Bart Simpson, lábszagűző-spray, nyomtatott anarchizmus, lambi-papírzsepi, stolichnaya-vodka, fogpiszkáló, absztrakt festmény, godard-tíz lemezen, dfds, majd száz bolti blokk, tucat üres üveg, monty python...

Isten óvja a királynőt, szevasz Norvégia!

Eljött a National Holiday, ami azt jelenti, hogy egész Norvégia mulat, ünneplik az alkotmányt, meg hogy itt a tavasz! Ezért is késtem a beígért stavangeri élménybeszámolóval...

Miután anno megvettük a jegyeket a kis körutazásunkra, kiderült, hogy ún. take away examünk lesz, pont mikor ott leszünk Bergenben. Ez olyan, mint az elvitelre kért kínai kaja: felteszik a kérdéseket online, oszt neked meg kell válaszolni három nap alatt kérdésenként két oldalban. Aztán ott volt még a nehezítő körülmény, hogy Esztivel, aki hazament OTDK-zni, és csak itt csatlakozott hozzánk, találkoznunk kellett a városban 23:00 körül. Aztán még el kellett keverednünk a szállásadónkhoz, aki valahol a külvárosban lakott, ami nem volt egy sétagalopp.

Trondheimben az eső olyan, mint a buszjáratok: menetrendszerint jön, olyan jó 15 percenként. Mégis nagyon jó hangulata van az egésznek...

70 koronát kaptam értük, namármost ehhez tudni kell, hogy 1nok/doboz a kvóta, és a 0,33-as carlsbergeket, amelyeket még koppenhágából mentettem (vagy 30 db doboz), azért nem is adtak egy fillért sem. Egy IKEA-s zsákra volt szükségem hogy visszavigyem őket. 

Lassacskán elolvad a hó, ami meglepetések egész sorát hozza elénk. Idáig nem is tudtam, hogy a mosoda előtt pl. vannak tuják, mert eddig nem látszottak. De ennek hatására eltűnt a szobám ablaka alatt lévő titokzatos odú is. Ez egy kis hóhányás volt, valami bejáratfélével, és legnagyobb csodálkozásomra néha emberek jöttek elő, néha pedig eltűntek benne, hogy milyen céllal, arról fogalmam sincs. 

Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy év múlva egy karácsonyi családi tévéfilmben fogok statisztálni Oslo külvárosában, akkor tuti körberöhögöm. Erre mégis.

A hosszú hallgatás oka, hogy vasárnap leléceltem egy koppenhágai hajókirándulásra, amiből kedden tértem haza (vagyis hát Osloba), szerda óta pedig statisztáltam. Utóbbiról is írok nemsokára, de először következzék a túra összefoglalása, képekkel megtámogatva (thx for Zsanett).

Azért szeretem a modern művészetet, mert ha helyén kezeli az ember, akkor nagyon szórakoztató tud lenni. Például azon a ponton, hogy az ajtón belépve kezedbe nyomják a piát, ott pozitív. Tegnap este voltam kiállításon, Paris Hilton: Fantasy and simulacrum, ez volt a címe, az alkotó vmi Iké Udé. Szerintetek?

Óriási heringparty volt tegnap, egy folyosón nyomorogtunk buli gyanánt, aminek örömére az utolsó söröm társaságában inkább elsétáltam a tóhoz az éjszaka közepén...

"Maradványok nem maradnak. Az már egy maradt valami..."

 A kép Olso központjában készült.

gay: 1. vidám 2. élénk 3. jókedvű 4. tarka 5. homoszexuális

A mai villámpostunk címében szereplő mondat pedig a középkori francia Térdszalag-rend jelmondata, mely szabad fordításban annyit tesz: "Rossz az, aki rosszra gondol!" 

Háttérinfoként nem árt tudni, kicsoda Knut Hamsun - ő Henrik Ibsen és Björnstjerne Björnson mellett a norvég irodalom harmadik legjelentősebb alakja, 1920-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, majd öreg korára kissé elhülyült, és a nácik pártjára állt, aminek hatására jó időre közútálat tárgya lett hazájában, amely hangulatban hét évig kellett tengődnie, mielőtt 1952-ben elhunyt (összehasonlításképp: 1859-ben született, sz'al még így is majd 100 évig húzta).

Voltam az Edvard Munch Múzeumban. Annál is inkább különös élmény volt Munch életművét két napnyi másnaposság után vizslatni, mert a fickónak alkoholproblémái voltak (hasznos infok itt magyarul, itt angolul). Továbbá némi szexuális frusztrációja is, legalábbis tárlatvezetőnk minden egyes képen talált valami fallikusat, ha mást nem, egy többé-kevésbé egyenes vonalat.

Minekutána a tegnapi este elég jól sikerült, és a fél folyosónak sikerült okádásig innia magát (olyan volt, mintha otthon lennék, különös tekintettel a házikolbászra és a törkölypálinkára), a mai lusta másnapon két South Park rész között felhasználom az időt arra, hogy hozzájáruljak kulturális ismereteitek bővítéséhez. Az alábbi, fölöttébb frappáns képen összehasonlíthatjátok Svédországot Norvégiával, Ausztráliát meg Finnországgal. Utóbbi ilyen belső poén a cégnél, az Architecture in Helsinki ugyanis egy sztem egész vicces zenekar Ausztráliából, és az albiban régen szoktunk rajta mulatni.

Mai összeállításunkkal egy különleges állatfaj, a tipikus turista életmódját igyekszünk feltárni a nagyközönség előtt. A valósággal való bármely egyezés a puszta véletlen, és a Sztolicsnaja vodka műve. 

A mai nagy falat lesz: a komplett Karl Johans Gate, azaz Olso főutcája, mely nevét az alapítóról kapta. Az út a központi pályaudvartól egészen a királyi palotáig terpeszkedik, tele van szecessziós épületekkel (imádom ezt a szót, és csak használni akartam valahol), szuvenír meg ruházati boltokkal, amolyan helyi Váci utca, meg greenpeaces/krishnás fickókkal, akik hülye szórólapokat osztogatnak, meg gagyi nyakláncokat árulnak.

Bár nem mindenkinek nyerte el maradéktalanul a tetszését, csakazértis kiteszem az osloi operaházat a kirakatba, mert én komázom.

A Vigeland Park Olso központjában terül el, és a mérete felér egy komplett faluéval, de nem ez benne az érdekes, hanem az, hogy tele van nagyon furcsa szobrokkal. Meg nagyon sok fasszal. 

Ez egy hegy Osloban, ahova szépen fel lehet cammogni a metróval (amely metró annál is inkább érdekes, mert csak a közvetlen városcentrumban közlekedik a föld alatt, mindenhol másutt nyílt pályán halad, így például a hegyre kapaszkodás közben látott táj kész csoda). Az utolsó megálló 435 méter magasan van, innen indulnak sípályák, szánkópályák (ez pl. hat megállóval lejjebb ér véget, szal el lehet képzelni, hogy nem két méter hosszú), továbbá túraútvonalak is, amelyeket majd végig fogok koslatni a későbbiekben.

Nem gondoltam, hogy Osloban épp magyart bort fogok kortyolgatni magyar jazz hallgatása közepette, de itt tartózkodásunk második hetében megismerkedtünk Kovács Ferenc-el, aki a Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék magyar munkatársa, egyébiránt író, és elég alaposan benne van az itteni kulturális életben (írások tőle: itt, itt, és itt). A koncertet az osloi Magyar Nagykövetség szervezte, és Ferenc közbejárására mi is meghívást kaptunk rá, illetve az azt megelőző fogadásra.  

Mint ígértem, teszek közzé némi hasznos infot Osloba/Oslon belüli közlekedéssel, különös tekintettel a tényre, hogy Ti, drága barátaim, hamarosan jöttök látogatóba hozzánk. Tekintve, hogy elmés módon Göteborgig váltottatok jegyet, marad a vonat (Ricsi-Dani duó részére inkább az autóstop, és különben is, oldjátok meg, a vonat olyan snassz lenne két ilyen kalandornak:).

Terveztem, hogy majd írok ide mindenféle helyi zenékről, mert ugye norvégiában sem mindenki metálban utazik (bár igaz, Csihar Attila szép sikereket ért el a Mayhem-el). Az első áldozat azonban rögtön rendhagyó lesz - a múltkor volt némi communication breakdown, és az Amatorenben nem az Easy Tiger játszott, hanem egy bizonyos Piraya Tank, akik a beszámolók alapján részegebbek voltak a közönségnél, és helyből Slashnek és/vagy Kurt Cobainnnek képzelték magukat, be is borult az énekes a dobok közé, ami egyébként jó zene mellett megbocsájtható tett, pláne hogy voltak, akik sokkal rosszabb dolgokat is csináltak színpadon (remélem mindenki vágja G.G. Allin-t).

Érzek némi disszonanciát az általam látogatott programok tematikájában: szerdán zombifilm, csütörtökön pedig kisujjunkat eltartva hallgatjuk Krysztof Penderecki műveit a Norvég Zeneművészeti Főiskolán.