Háttérinfoként nem árt tudni, kicsoda Knut Hamsun - ő Henrik Ibsen és Björnstjerne Björnson mellett a norvég irodalom harmadik legjelentősebb alakja, 1920-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, majd öreg korára kissé elhülyült, és a nácik pártjára állt, aminek hatására jó időre közútálat tárgya lett hazájában, amely hangulatban hét évig kellett tengődnie, mielőtt 1952-ben elhunyt (összehasonlításképp: 1859-ben született, sz'al még így is majd 100 évig húzta).
Aztán az utóbbi időben rehabilitálták, legalábbis a műveitf, amelyek attól még lehetnek jók, hogy öregen fura nézeteket vallott, azaz az életrajz nem egyenlő a munkássággal, és viszont. Idén Hamsun-emlékév van, és ennek egyik rendezvénye volt a minap egy előadás, nyílt színen, autentikus keretek közt (hóesés és eredeti épületek). A bemutatott rövidke mű Hamsun egyik leghíresebb írásán, az Éhségen alapult. Ez egy félig-meddig életrajzi ihletésű történet, egy íróról (újságíróról), aki inkább az éhezést választja, semhogy valami munkát vállaljon az írás mellett (amúgy igazi kultúrsznob módjára felsőbbrendűnek érezve magát a vízvezetékszerelőknél), ráadásul közben még szerelmes is, de ugye kinek kell egy hülye író, akinek rendes munkája sincs. Na ja, senkinek, jogosan...
Azért mondtam, hogy autentikus helyszínek, mert a történet Osloban (akkor még Kristiania) játszódik, és a belváros azon pontjain adták elő az egyes jeleneteket, ahol elvileg történtek. A Nemzeti Színház (alant már bemutatott) épülete elől indultunk, ahol - tekintettel a darab témájára - ingyen levest osztottak, majd az épület tetején, kicsivel a fejünk felett elkezdődött a darab.
Ebben nem is maga a látvány érdekes, hanem a tény, hogy szakadó hóesésben is megtartották, a norvégokat ugyanis annyira sem érdekli a hóesés, mint üregi nyulat az árnyéka. Simán kiköltöztették a szabadba az elektronikát, csak épp lefedték nylonnal. Egyébként a nézőket sem zavarta különösebben: felkaptak egy csuklyát, vagy esernyőt, és mintha mi sem történt volna.
A tömeget egyébként korabeli csendőrnek öltözött színészek terelgették a különböző helyszínek között. A legérdekesebb talán a kiadó épülete volt -itt a főhős a főnökeivel vitatkozott-, mert az például tényleg a kiadó épületében játszódott. Az pedig egy "ami kint, az van bent"-típusú hely, mert az udvarát lefedték, járólapozták, és bevilágították, és most így néz ki:
A műsor a főhős szerelmének háza előtt ért véget, az Universitetsgaten, itt:
Élménynek nem volt utolsó, még így norvégul sem. Tegnap például annyira multikulti voltam, hogy megnéztem az Amatorenben Almodóvartól a Volvert, spanyolul, norvég felirattal - szerencse, hogy már láttam, így képbe voltam, mikor miről lehet szó.