A filippínók nyelvén, tagalogul ez annyit tesz: Üdv! Mármint üdvözlésre használják, de szó szerint azt jelenti: élj! Igen, így, felszólító módban. Hát én most itt élek, úgyhogy innen írok egy darabig!
2009-ben két céllal kezdtem el a North Park blogot: hogy abban a fél évben, amíg Osloban élek, legyen egy hely, ami kiváltja a borzasztó memóriám, vagyis ahol gyűlnek az emlékek, illetve hogy legyen egy kommunikációs felület a családom és barátaim felé. Azóta sem voltam ilyen hosszú ideig külföldön (illetve de, csakhogy Szlovéniából egy darab városon és egy erdőn kívül semmit nem ismertem meg, így az nem számít), most viszont két hónapig Duterte államában fogok dolgozni, és úgy gondoltam, megosztok róla ezt-azt, ha már így alakult.
A South Park és East Park nevek már egyaránt foglaltak, úgyhogy a cím marad, de a tartalom változik. Mindenféle érdekességekről próbálok majd beszámolni, legyenek azok izgalmas helyek, különös szokások vagy épp menő kaják.
- A filippínó nőknek nincs melle. Valahogy elhagyták útközben, vagy fene tudja, de nem nagyon erőltetik.
- A Fülöp-szigeteken, mint Ázsiában általában, a dudát nem csak közlekedési vészhelyzetek jelzésére használják, hanem mindenre, ami irányváltással, előzéssel, sebességnöveléssel, sávváltással, sebességcsökkentéssel vagy épp elindulással kapcsolatos. A duda az index, a vészvillogó és a féklámpa egyben. Folyton nyomják, így jelzik, hogy jönnek. De tényleg, szarabbul közlekednek mint a Balkánon - ültem olyan taxiban például, ahol a sofőr bemutatott a szembejövőknek, és láttam olyan működő lámpás (!) kereszteződést, ahol rendőrnek kellett irányítani a forgalmat.
- Nincsenek öregek. Valószínűleg nagyon alacsony a várható élettartam, mert nagyon ritkán látni igazán öreg embert.
- Nincsenek nyomai a történelmi múltnak. A legtöbb épület könnyűszerkezetes (ez nagyjából annyit tesz, hogy vidéken egyszerű kunyhókban laknak az emberek), néha letarolja őket a tájfun, olyankor fel kell húzni újra nullából, ennek hatására pedig nincsenek igazán régi épületek. Az a néhány masszívabb kőépület (pl. templomok) elsősorban a spanyol kor emléke. (A városokban ez természetesen más, de arra majd kitérek külön.) A lenyűgöző táj az egyetlen, ami állandó itt.
- Mindig olyan az idő, mint odahaza egy kiadós nyári vihar előtt: őrületes hőség, fülledt, párás levegő. Csakhogy itt a vihar vagy nem jön, vagy ha igen, semmiféle enyhülést nem hoz. (Tegyük hozzá, hogy csak mezei viharhoz volt szerencsém, ami nagyon sok esővel és széllel jár, de a hőmérsékleten nem sokat változtat. Tájfunt pedig nem is szeretnék átélni.)
- Nagyon vallásos az ország, a húsvétot például egy egész héten át ünneplik felvonulásokkal, meg búcsúszerű kirakodóvásárokkal. Ez a Mahal na Araw, azaz Szent Hét. Ilyenkor Jézus és Mária szobrait hordozzák körbe nagyon felcicomázva, felvirágozva kis kordékon. Vigyázni kell, mert ilyenkor nagyon sok bolt végig zárva tart vagy csak nagyon rövid időre nyit ki, szóval ezen a héten viszonylag nehéz beszerezni bármit, ha egy isten háta mögötti faluban van az ember.
- Néha indokolatlanul kicsik a vécécsészék. Tessék, itt egy bokáig érő példány:
Megjegyzés: a mellméretet és a dudákat nem direkt raktam egymás után, de valahogy mégis csak logikusnak tűnik...